Régi hírek

Tankönyvátvétel és tanévnyitó ünnepély

Tisztelt Szülők!

A tankönyvcsomagok a következő időpontokban vehetők át:

augusztus 27. (kedd) 8.00-15.00
augusztus 28. (szerda) 8.00-13.00
augusztus 29. (csütörtök) 14.00-16.30

Az átvétel helye az iskola ebédlője (az udvar felől közelíthető meg).

Tanévnyitó ünnepély: 2019. szeptember 1. (vasárnap) 18 óra
(gyülekező 17:30 és 17:45 között az osztálytermekben)

Az első tanítási nap: szeptember 2. (hétfő)

Diákjaink nemzetközi sikere

Dobos Dominik (11. c) és Székely Bálint (11. a) tanulóink kiemelkedően szerepeltek a július 20-25. között Makaóban megrendezett Kínai Ifjúsági Tudományos és Technológiai Innovációs Versenyen.
Diákjaink modelljét ezüstéremmel és különdíjjal is jutalmazták. Az eseményről szóló részletesebb információk elolvashatók itt.  

Ügyeleti napok és tanévnyitó ünnepély

Ügyeleti napok a nyári szünetben 8 és 12 óra között:
július 3. (szerda)
július 17. (szerda)
július 31. (szerda)
augusztus 14. (szerda)
A fenti időpontok kivételével az iskola zárva tart.

Tanévnyitó ünnepély: 2019. szeptember 1. (vasárnap) 18 óra
(gyülekező 17:30 és 17:45 között az osztálytermekben)

Az első tanítási nap: szeptember 2. (hétfő)

Lendületben!

(Tanévzáró ünnepség a Bolyaiban)

Középkori kódexek iniciáléit nem pingálták oly szent hevülettel a szerzetesek, mint a diákok a varázserejű (ezért is kell visszafelé írni) 7 betűt az osztálytermek tábláira.
Június 14-én felkerültek az utolsó V-k is, a névtelen mesterek lemosták kezükről a színes krétaport. Az elszántság, amivel óvták művüket, elsőre talán megmosolyogtatónak tűnhet, ám második gondolatunk már az elismerésé, amit a bolyais diákok egész éves kitartó munkájukkal érdemeltek ki, hiszen a tanévzárón megjelent rokonok és barátok a megmondhatói, milyen sok tanulót köszöntött személyesen Papp Tibor igazgató úr.
Ők azok, akik országos versenyeken első helyezést értek el, vagy nemzetközi versenyen képviselték iskolánkat, városunkat, hazánkat. Emellett az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny döntős diákjai, Magyarország jó tanulói – jó sportolói, valamint a Schneller Alapítvány díjazottjai vehették át igazgató úrtól megérdemelt elismerésüket.
A kollégák ajánlásai alapján a Szülői Egyesület idén Grénus Gabriella tanárnőt köszöntötte a Bolyai Katedra Díjjal, aki soha nem fogyó türelemmel, szeretettel és szakértelemmel foglalkozik a rá bízott gyermekekkel.
Az iskolától ezen az estén búcsúztak a végzős 8.c osztály tanulói: ők a délelőtt folyamán gimnáziumi szalagavató szintű műsorral hagytak maguk után felejthetetlen „érzelmi lábnyomot”.
Az utóbbi években megszokhattuk, hát már vártuk is, mivel show-zzák meg a szervezők a tanévzárót. A díszteret egyszer csak az ünneplőből sportfelszerelésbe öltözött diákolimpikonok lepték el: kosarasok, futók, duatlonosok, vívók, focisták, tornászok, rg-sek, sakkozók, kötélugrók, röplabdások, teniszezők – hiteles példát mutatva a többiek számára a nyári szünidő hasznos eltöltésére. A bemutató után egy törékeny fiatal lány lépett a közönség elé, focilabdával a kezében. Ekkor még zsibongott a nézősereg, ám amikor ez a labda már a fülén, hátán, orrán, vállán táncolt, álmélkodva figyeltük a sztárvendéget, a négyszeres freestyle világbajnok Szász Kittit.
Ezt a parádét már csak egy módon lehetett fokozni, a várva várt mondat világba kiáltásával: „A 2018/19-es tanévet bezárom!”
A tanévzáró ünnepségről készült videók megtekinthetők itt.

 

Az iskola arra való…

(Pedagógusnap a Bolyaiban)

„Minden másképp van” – Karinthy Frigyes szállóigévé vált világnézetét egy délután erejéig a bolyais közösség is magáénak vallotta. A pedagógusnapi rendezvény alkalmával ezúttal ismét a tanári kar ült kicsinosítva azokhoz az asztalokhoz, amelyek mellett hétköznapokon ők teljesítenek „szolgálatot”, s hallgatták végig a gyerekek által nekik előadott verset, mesét, zeneszámokat, s vették át megilletődve a jól megérdemelt elismeréseket.
A ráhangolás után a kollégáktól legtöbb szavazatot pedagógusok közül a Bolyais Szülők Egyesülete (BSZE) által kiválasztott tanár vehette át a Bolyai Katedra Díjat Kissné Tuba Mónikától, az egyesület elnökasszonyától. 2019-ben a közösség Grénus Gabriella munkáját ismerte el, kiemelve szerénységgel párosuló példaértékű szakmai és emberi kvalitásait.
Papp Tibor igazgató úr az ELTE által adományozandó Pedagógia Mestere díjazottjainak gratulált – Horváthné Szandi Ágnes könyvtáros-tanárnak, aki negyven éve az iskola dolgozója, és Huszárné Móricz Katalin tagozatvezető asszonynak –, majd a pedagógiai munkát segítő feladatkörben dolgozó, dicsérő oklevélben részesülő Takács Eleonórát köszöntötte.
Ezután gratulált a Szombathely Megyei Jogú Város elismerésében részesülő, szintén a pedagógiai munkát segítő Egervölgyi Elemérné (Anikó néni) több évtizedes munkásságához. Bejelentette, hogy a 26. Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon Takács Marietta tanárnő „Az év mentora” oklevelet kapta.
A Bolyai Gyakorló Öregdiákok Körének (BGyÖK) képviseletében Kuglicz Balázs elnök Horváthné Hargitai Gitta tanárnőnek és Kunecz Árpád tanár úrnak köszönte meg a közösségformáló, mára feledhetetlen emlékekké vált énekkari, sítáboros, turisztikai táboros élményeket.
Az elismerések sorát a Schneller István Alapítvány képviseletében Baranyai József tanár úr zárta: Kövesdi Anita, az alapítvány könyvelője és Martin Duncan Lester tanár úr elismerő oklevelet és a vendégsereg zúgó tapsát kapták ez évben.
Az ünnepség hivatalos ceremóniája után a Bolyais Szülők Egyesületének tagjai kínálták meg finomabbnál finomabb falatokkal a meghívottakat: ezzel is kifejezve az egész éves áldozatos, sokirányú, felelősségteljes pedagógusi munkát, amelyet a pedagógusok elsősorban azért végeznek,
…hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen a tudásvágya, megismerje a jól végzett munka örömét, megízlelje az alkotás izgalmát, megtanulja szeretni, amit csinál, és megtalálja azt a munkát, amit szeretni fog.” (Szent-Györgyi Albert)
Az eseményről a BSZE által készített fotók megtekinthetők a Galériában.

Versenyeredmények

Versenyek

tanuló(k)osztályversenyfordulóhelyezésfelkészítő tanár
Kelemen Gergő 8.a Országos angol nyelvi verseny megyei döntő 7. helyezés Árvai-Fuczin Krisztina
Magos Anna Liza 8.b Országos angol nyelvi verseny megyei döntő 7. helyezés Árvai-Fuczin Krisztina
Magos Anna Liza 8.b Vas megyei angol nyelvi verseny megyei döntő 3. helyezés Árvai-Fuczin Krisztina
Kelemen Gergő 8.a Vas megyei angol nyelvi verseny megyei döntő 4. helyezés Árvai-Fuczin Krisztina
Budai Ádám 10.c Vas megyei angol nyelvi verseny megyei döntő 2. helyezés Árvai-Fuczin Krisztina
Hajós Karina 10.a Vas megyei angol nyelvi verseny megyei döntő 9. helyezés Árvai-Fuczin Krisztina
Horváth Áron 10.a HÓDítsd meg a biteket! országos döntő 2. helyezés Auer Péter
Magyar Balázs Attila (3.a), Miklós Emma (3.a), Patyi Simon (3.a), Szentkirályi Adrienn 3.a Bolyai anyanyelvi csapatverseny területi döntő 3. helyezés Bakó Zsuzsanna
Czibók Belián (3.a), Magyar Balázs Attila (3.a), Miklós Emma (3.a), Szentkirályi Adrienn 3.a Bolyai matematika csapatverseny megyei döntő 1. helyezés Bakó Zsuzsanna
Czibók Belián (3.a), Magyar Balázs Attila (3.a), Miklós Emma (3.a), Szentkirályi Adrienn 3.a Bolyai matematika csapatverseny országos döntő 24. helyezés Bakó Zsuzsanna
Kis Ágoston (3.a), Magos Máté Richárd (3.a), Papp Áron Márk (3.a), Patyi Simon 3.a Bolyai matematika csapatverseny megyei döntő 12. helyezés Bakó Zsuzsanna
Miklós Emma 3.a Kalmár László matematikaverseny megyei döntő 3. helyezés Bakó Zsuzsanna
Pölöskey Zsigmond 3.a Kalmár László matematikaverseny megyei döntő 3. helyezés Bakó Zsuzsanna
Magyar Balázs Attila 3.a Nemzetközi Kenguru matematikaverseny megyei döntő 7. helyezés Bakó Zsuzsanna
Miklós Emma 3.a Nemzetközi Kenguru matematikaverseny megyei döntő 9. helyezés Bakó Zsuzsanna
Pölöskey Zsigmond 3.a Nemzetközi Kenguru matematikaverseny megyei döntő 9. helyezés Bakó Zsuzsanna
Szentkirályi Adrienn 3.a Nemzetközi Kenguru matematikaverseny megyei döntő 18. helyezés Bakó Zsuzsanna
Francsics Anna Sára 3.a nyelvÉSZ nemzetközi anyanyelvi tanulmányi verseny megyei döntő 5. helyezés Bakó Zsuzsanna
Szentkirályi Adrienn 3.a nyelvÉSZ nemzetközi anyanyelvi tanulmányi verseny megyei döntő 7. helyezés Bakó Zsuzsanna
Szentkirályi Adrienn 3.a nyelvÉSZ nemzetközi anyanyelvi tanulmányi verseny megyei döntő 5. helyezés Bakó Zsuzsanna
Francsics Anna Sára (3.a), Patyi Simon 3.a nyelvÉSZ nemzetközi anyanyelvi tanulmányi verseny megyei döntő 7. helyezés Bakó Zsuzsanna
Patyi Simon 3.a nyelvÉSZ nemzetközi anyanyelvi tanulmányi verseny megyei döntő 17. helyezés Bakó Zsuzsanna
Szentkirályi Adrienn 3.a Szépolvasási és nyelvhelyességi verseny városi döntő 2. helyezés Bakó Zsuzsanna
Magyar Balázs Attila 3.a Tudásbajnokság: anyanyelv megyei döntő 2. helyezés Bakó Zsuzsanna
Patyi Simon 3.a Tudásbajnokság: anyanyelv megyei döntő 3. helyezés Bakó Zsuzsanna
Kovács Viktória 3.a Tudásbajnokság: anyanyelv megyei döntő 6. helyezés Bakó Zsuzsanna
Patyi Simon 3.a Tudásbajnokság: irodalom, szövegértés megyei döntő 1. helyezés Bakó Zsuzsanna
Miklós Emma 3.a Tudásbajnokság: irodalom, szövegértés megyei döntő 5. helyezés Bakó Zsuzsanna
Kovács Viktória 3.a Tudásbajnokság: irodalom, szövegértés megyei döntő 6. helyezés Bakó Zsuzsanna
Németh Zoárd Milán 3.a Tudásbajnokság: irodalom, szövegértés megyei döntő 7. helyezés Bakó Zsuzsanna
Miklós Emma 3.a Tudásbajnokság: matematika megyei döntő 1. helyezés Bakó Zsuzsanna
Magyar Balázs Attila 3.a Tudásbajnokság: matematika megyei döntő 2. helyezés Bakó Zsuzsanna
Patyi Simon 3.a Tudásbajnokság: természetismeret megyei döntő 2. helyezés Bakó Zsuzsanna
Miklós Emma 3.a Tudásbajnokság: természetismeret megyei döntő 6. helyezés Bakó Zsuzsanna
Németh Zoárd Milán 3.a Tudásbajnokság: természetismeret megyei döntő 12. helyezés Bakó Zsuzsanna
Miklós Emma 3.a Zrínyi Ilona és Gordiusz matematikaverseny megyei döntő 1. helyezés Bakó Zsuzsanna
Magyar Balázs Attila 3.a Zrínyi Ilona és Gordiusz matematikaverseny megyei döntő 3. helyezés Bakó Zsuzsanna
Szakács Márk 12.c Országos középiskolai tanulmányi verseny: biológia országos döntő 32. helyezés Baranyai József
Varga Zsófia Ágnes 12.c Országos középiskolai tanulmányi verseny: biológia országos döntő 40. helyezés Baranyai József
Sandle Joanna Grace 12.b Országos középiskolai tanulmányi verseny: biológia országos döntő 26. helyezés Baranyai József, dr. Horváth Katalin
Banga Ákos 6.a Alapműveleti matematika verseny megyei döntő 7. helyezés Biró Gábor
Varga Luca 6.a Alapműveleti matematika verseny megyei döntő 11. helyezés Biró Gábor
Bokor Anna Virág 6.a Alapműveleti matematika verseny megyei döntő 13. helyezés Biró Gábor
Bokor Anna Virág (6.a), Rápli Éva (6.a), Varga Luca (6.a), Homovics Boglárka 6.c Bolyai matematika csapatverseny megyei döntő 10. helyezés Biró Gábor
Bokor Anna Virág 6.a Kalmár László matematikaverseny megyei döntő 1. helyezés Biró Gábor
Varga Luca 6.a Kalmár László matematikaverseny megyei döntő 2. helyezés Biró Gábor
Kovács Vid Levente 6.a Kalmár László matematikaverseny megyei döntő 3. helyezés Biró Gábor
Banga Ákos 6.a Nemzetközi Kenguru matematikaverseny megyei döntő 3. helyezés Biró Gábor
Bokor Anna Virág 6.a Nemzetközi Kenguru matematikaverseny megyei döntő 8. helyezés Biró Gábor
Varga Luca 6.a Nemzetközi Kenguru matematikaverseny megyei döntő 13. helyezés Biró Gábor
Pölöskey Panna 6.a Nemzetközi Kenguru matematikaverseny megyei döntő 15. helyezés Biró Gábor
Bokor Anna Virág 6.a Zrínyi Ilona és Gordiusz matematikaverseny megyei döntő 2. helyezés Biró Gábor
Banga Ákos 6.a Zrínyi Ilona és Gordiusz matematikaverseny megyei döntő 3. helyezés Biró Gábor
Kovács Vid Levente 6.a Zrínyi Ilona és Gordiusz matematikaverseny megyei döntő 5. helyezés Biró Gábor
Varga Luca 6.a Zrínyi Ilona és Gordiusz matematikaverseny megyei döntő 6. helyezés Biró Gábor
Banga Ákos (6.a), Bokor Anna Virág (6.a), Kovács Vid Levente 6.a Zrínyi Ilona és Gordiusz matematikaverseny megyei döntő 1. helyezés Biró Gábor
Kovács Vid Levente (6.a), Sándor Péter Barnabás (6.a), Horgosi Patrik (6.b), Zsikla Márton 6.b Bolyai matematika csapatverseny megyei döntő 1. helyezés Biró Gábor, Bogáthné Erdődi Judit
Kovács Vid Levente (6.a), Sándor Péter Barnabás (6.a), Horgosi Patrik (6.b), Zsikla Márton 6.b Bolyai matematika csapatverseny országos döntő 16. helyezés Biró Gábor, Bogáthné Erdődi Judit
Szabó Gábriel Noel (6.a), Fuchs Kristóf Leó (6.b), Galambos Zalán (6.b), Varga Iván 6.b Bolyai matematika csapatverseny megyei döntő 6. helyezés Biró Gábor, Bogáthné Erdődi Judit
Zsikla Márton 6.b Alapműveleti matematika verseny megyei döntő 4. helyezés Bogáthné Erdődi Judit
Sántha Csongor Zalán 6.b Alapműveleti matematika verseny megyei döntő 5. helyezés Bogáthné Erdődi Judit
Galambos Zalán 6.b Alapműveleti matematika verseny megyei döntő 14. helyezés Bogáthné Erdődi Judit
Bíró Benedek (6.b), Kulcsár Amira Zsóka (6.b), Sántha Csongor Zalán (6.b), Vincze Anna 6.b Bolyai matematika csapatverseny megyei döntő 4. helyezés Bogáthné Erdődi Judit
Geosits Zsófia (6.b), Janzsó Lilla (6.b), Kiss Nóra (6.b), Talasz Anna 6.b Bolyai matematika csapatverseny megyei döntő 7. helyezés Bogáthné Erdődi Judit
Fuchs Kristóf Leó 6.b Nemzetközi Kenguru matematikaverseny megyei döntő 2. helyezés Bogáthné Erdődi Judit
Zsikla Márton 6.b Nemzetközi Kenguru matematikaverseny megyei döntő 7. helyezés Bogáthné Erdődi Judit
Kulcsár Amira Zsóka 6.b Nemzetközi Kenguru matematikaverseny megyei döntő 9. helyezés Bogáthné Erdődi Judit
Kis Botond 6.b Nemzetközi Kenguru matematikaverseny megyei döntő 10. helyezés Bogáthné Erdődi Judit
Horgosi Patrik 6.b Nemzetközi Kenguru matematikaverseny megyei döntő 14. helyezés Bogáthné Erdődi Judit
Kiss Nóra 6.b Nemzetközi Kenguru matematikaverseny megyei döntő 15. helyezés Bogáthné Erdődi Judit
Zsikla Márton 6.b Zrínyi Ilona és Gordiusz matematika verseny megyei döntő 8. helyezés Bogáthné Erdődi Judit
Sántha Csongor Zalán 6.b Zrínyi Ilona és Gordiusz matematika verseny megyei döntő 15. helyezés Bogáthné Erdődi Judit
Galambos Zalán 6.b Zrínyi Ilona és Gordiusz matematika verseny megyei döntő 17. helyezés Bogáthné Erdődi Judit
Horváth Dániel Zoltán (7.a), Pham Lien Eszter (7.a), Czillinger Hanna (7.b), Fábián Panka 7.b Idegen nyelvi műveltségi csapatverseny: angol és német nyelv iskolai forduló 2. helyezés Bugovits Anita, Menyhárt Izabella, Takács Veronika
Éder Bendegúz 5.b Arany János magyarverseny országos döntő 7. helyezés Bujdosó Anna
Balogh Botond (7.b), Jakab Máté (7.b), Nagy-Máró Kolos (7.b), Szalai Lőrinc 7.b Bolyai anyanyelvi csapatverseny megyei döntő 2. helyezés Bujdosó Anna
Fábián Panka (7.b), Kassai Zsanna (7.b), Márkus Emese (7.b), Németh Dóra 7.b Bolyai anyanyelvi csapatverseny megyei döntő 3. helyezés Bujdosó Anna
Czillinger Hanna (7.b), Kramli Olivér (7.b), Vass Nikoletta (7.b), Zsebesi Marcell 7.b Bolyai anyanyelvi csapatverseny megyei döntő 5. helyezés Bujdosó Anna
Csuka Boglárka (5.b), Éder Bendegúz (5.b), Terplán Anna Sarolta (5.b), Vincze Dóra 5.b Bolyai anyanyelvi csapatverseny megyei döntő 4. helyezés Bujdosó Anna
Németh Viola 5.b Tudásbajnokság: anyanyelv megyei döntő 9. helyezés Bujdosó Anna
Csordás Péter (9.a), Gerebics Márton (9.a), Morvai Benjámin 9.a Évszázadok öröksége művelődéstörténeti vetélkedősorozat iskolai forduló 2. fordulóba jutott Bujdosó Anna
Fülöp László Bence (9.a), Nyúli Zoárd (9.a), Szabó Lehel Uriel 9.a Évszázadok öröksége művelődéstörténeti vetélkedősorozat iskolai forduló 2. fordulóba jutott Bujdosó Anna
Csordás Péter (9.a), Gerebics Márton (9.a), Morvai Benjámin 9.a Évszázadok öröksége művelődéstörténeti vetélkedősorozat megyei döntő döntőbe jutott Bujdosó Anna
Fülöp László Bence (9.a), Nyúli Zoárd (9.a), Szabó Lehel Uriel 9.a Évszázadok öröksége művelődéstörténeti vetélkedősorozat megyei döntő döntőbe jutott Bujdosó Anna
Merklin Máté 3.a Benedek Elek városi mesemondó verseny városi döntő 1. helyezés Büki Ildikó
Devecseri Nóra (10.c), Farkas Kata Anna (10.c), Gergely Dóra (10.c), Polgár Hanna 10.c Bolyai anyanyelvi csapatverseny területi döntő 13. helyezés Csóka Tibor
Kovács Levente Hetény 8.b Alapműveleti matematika verseny megyei döntő 3. helyezés Danyi Béla
Antoni Barnabás Ambrus (8.a), Horváth Ákos (8.a), Imre Marcell (8.a), Kelemen Gergő 8.a Bolyai matematika csapatverseny megyei döntő 1. helyezés Danyi Béla
Csepeli Martin (8.b), Iváncsics Botond András (8.b), Kovács Levente Hetény (8.b), Rosner Dominik 8.b Bolyai matematika csapatverseny megyei döntő 2. helyezés Danyi Béla
Gyurkó Flora Lidia (8.a), Németh Sára (8.a), Schatzl Johanna Dea (8.a), Varga Gréta 8.a Bolyai matematika csapatverseny megyei döntő 3. helyezés Danyi Béla
Fodor Levente (8.a), Nagyági Máté (8.a), Tolvaj Levente (8.a), Vass Dávid Ádám 8.a Bolyai matematika csapatverseny megyei döntő 4. helyezés Danyi Béla
Kovács Levente Hetény 8.b Kalmár László matematikaverseny megyei döntő 1. helyezés Danyi Béla
Kelemen Gergő 8.a Kalmár László matematikaverseny megyei döntő 2. helyezés Danyi Béla
Kovács Levente Hetény 8.b Nemzetközi Kenguru matematikaverseny megyei döntő 3. helyezés Danyi Béla
Tolvaj Levente 8.a Nemzetközi Kenguru matematikaverseny megyei döntő 8. helyezés Danyi Béla
Kelemen Gergő 8.a Nemzetközi Kenguru matematikaverseny megyei döntő 10. helyezés Danyi Béla
Imre Marcell 8.a Nemzetközi Kenguru matematikaverseny megyei döntő 11. helyezés Danyi Béla
Ágfalvi Eszter Hajnalka 8.b Nemzetközi Kenguru matematikaverseny megyei döntő 32. helyezés Danyi Béla
Tolvaj Levente 8.a Tudásbajnokság: matematika megyei döntő 2. helyezés Danyi Béla
Kovács Levente Hetény 8.b Varga Tamás matematikaverseny megyei döntő 1. helyezés Danyi Béla
Kelemen Gergő 8.a Varga Tamás matematikaverseny megyei döntő 2. helyezés Danyi Béla
Imre Marcell 8.a Varga Tamás matematikaverseny megyei döntő 4. helyezés Danyi Béla
Németh Sára 8.a Varga Tamás matematikaverseny megyei döntő 5. helyezés Danyi Béla
Kovács Levente Hetény 8.b Zrínyi Ilona és Gordiusz matematika verseny országos döntő 14. helyezés Danyi Béla
Kovács Levente Hetény 8.b Zrínyi Ilona és Gordiusz matematikaverseny megyei döntő 1. helyezés Danyi Béla
Horváth Ákos 8.a Zrínyi Ilona és Gordiusz matematikaverseny megyei döntő 6. helyezés Danyi Béla
Kelemen Gergő 8.a Zrínyi Ilona és Gordiusz matematikaverseny megyei döntő 7. helyezés Danyi Béla
Antoni Barnabás Ambrus 8.a Zrínyi Ilona és Gordiusz matematikaverseny megyei döntő 12. helyezés Danyi Béla
Iváncsics Botond András 8.b Zrínyi Ilona és Gordiusz matematikaverseny megyei döntő 17. helyezés Danyi Béla
Ágfalvi Eszter Hajnalka 8.b Zrínyi Ilona és Gordiusz matematikaverseny megyei döntő 43. helyezés Danyi Béla
Németh Sára 8.a Zrínyi Ilona és Gordiusz matematikaverseny megyei döntő 53. helyezés Danyi Béla
Huller Olivér Ákos 10.a Vas megyei német nyelvi verseny megyei döntő 1. helyezés Darab Laura
Reicher Marcell 9.a Vas megyei német nyelvi verseny megyei döntő 2. helyezés Darab Laura
Szabó Lehel Uriel 9.a Vas megyei német nyelvi verseny megyei döntő 3. helyezés Darab Laura
Szabó Gergő 9.a Vas megyei német nyelvi verseny megyei döntő 4. helyezés Darab Laura
Vadon Enikő 9.a Vas megyei német nyelvi verseny megyei döntő 6. helyezés Darab Laura
Poór Máté Bálint (11.a), Székely Bálint (11.b), Lorencz Pál 11.c Dusza Árpád országos programozói emlékverseny országos döntő 5. helyezés Dobre Norbert
Zsikla Márton 6.b HÓDítsd meg a biteket! országos döntő 2. helyezés Dobre Norbert
Márkus Tamás 11.a HÓDítsd meg a biteket! országos döntő 1. helyezés Dobre Norbert
Gál László József 11.a HÓDítsd meg a biteket! országos döntő 1. helyezés Dobre Norbert
Nagy Máté 11.a HÓDítsd meg a biteket! országos döntő 1. helyezés Dobre Norbert
Lorencz Pál 11.c HÓDítsd meg a biteket! országos döntő 1. helyezés Dobre Norbert
Zoller Norbert 11.a HÓDítsd meg a biteket! országos döntő 1. helyezés Dobre Norbert
Poór Máté Bálint 11.a HÓDítsd meg a biteket! országos döntő 1. helyezés Dobre Norbert
Pataki Ágoston 11.a HÓDítsd meg a biteket! országos döntő 1. helyezés Dobre Norbert
Kelemen Gergő 8.a Nemes Tihamér országos informatikai tanulmányi verseny: programozás országos döntő 31. helyezés Dobre Norbert
Mikos Csongor (11.a), Poór Máté Bálint 11.a Neumann Nemzetközi Tehetségkutató Programtermék Verseny nemzetközi döntő 3. helyezés Dobre Norbert
Mikos Csongor (11.a), Poór Máté Bálint 11.a Országos Ifjúsági Innovációs Verseny országos döntő dicséret Dobre Norbert
Fodor Levente 8.a Hevesy György országos kémia verseny megyei döntő 6. helyezés dr. Füzesi István
Horváth Áron 10.a Irinyi János országos középiskolai kémiaverseny iskolai forduló 2. helyezés dr. Füzesi István
Szabó Dóra Julianna 10.c Irinyi János országos középiskolai kémiaverseny iskolai forduló 1. helyezés dr. Füzesi István
Varga Pongrác János 10.c Irinyi János országos középiskolai kémiaverseny iskolai forduló 2. helyezés dr. Füzesi István
Zacsik Nóra 10.c Irinyi János országos középiskolai kémiaverseny iskolai forduló 3. helyezés dr. Füzesi István
Varga Pongrác János 10.c Irinyi János országos középiskolai kémiaverseny megyei döntő 1. helyezés dr. Füzesi István
Szabó Dóra Julianna 10.c Irinyi János országos középiskolai kémiaverseny megyei döntő 2. helyezés dr. Füzesi István
Szabó Dóra Julianna 10.c Irinyi János országos középiskolai kémiaverseny országos döntő 23. helyezés dr. Füzesi István
Varga Pongrác János 10.c Irinyi János országos középiskolai kémiaverseny megyei döntő 23. helyezés dr. Füzesi István
Horváth Áron 10.a Irinyi János országos középiskolai kémiaverseny megyei döntő 3. helyezés dr. Füzesi István
Zacsik Nóra 10.c Irinyi János országos középiskolai kémiaverseny megyei döntő 3. helyezés dr. Füzesi István
Szalai Bence 11.a Less Nándor földrajzverseny országos döntő 4. helyezés dr. Lenner Tibor, Papp Tibor
Komáromi Balázs 8.b Országos német nyelvi verseny megyei döntő 14. helyezés dr. Tóthné Bozi Edit
Falusi Borbála 9.b Vas megyei német nyelvi verseny megyei döntő 4. helyezés dr. Tóthné Bozi Edit
Kollerits Ármin Antal (6.a), Pass Bálint (6.a), Varga Luca 6.a „Lerne Deutsch mit Spaß und Spiel" városi csapatverseny városi döntő 3. helyezés dr. Tóthné Bozi Edit
Imre Dániel 9.c Kosáry Domonkos történelemverseny országos döntő 16. helyezés dr. Vigh Kálmán
Babos András 12.c Országos középiskolai tanulmányi verseny: történelem országos döntő 1. helyezés dr. Vigh Kálmán
Babos András 12.c „Tisza István és kora” történelmi vetélkedő országos döntő 1. helyezés dr. Vigh Kálmán
Sánta Dávid 9.c Bolyai János megyei matematikaverseny megyei döntő 1. helyezés Finta Zsanett
Kovács Kristóf 9.c Bolyai János megyei matematikaverseny megyei döntő 4. helyezés Finta Zsanett
Bokor Levente 9.c Bolyai János megyei matematikaverseny megyei döntő 5. helyezés Finta Zsanett
Kenéz Szabolcs Péter (7.a), Koós Botond (7.a), Pintér Ákos Viktor (7.a), Tóth Levente Richárd 7.a Bolyai matematika csapatverseny megyei döntő 3. helyezés Finta Zsanett
Kenéz Szabolcs Péter (7.a), Koós Botond (7.a), Pintér Ákos Viktor (7.a), Tóth Levente Richárd 7.a Bolyai matematika csapatverseny 3-8.évfolyam megyei döntő 3. helyezés Finta Zsanett
Sánta Dávid 9.c Curie matematika emlékverseny országos döntő 8. helyezés Finta Zsanett
Sánta Dávid (9.c), Szatmári Soma (9.c), Szilvágyi Dániel Zoltán 9.c Eötvös Loránd megyei fizikaverseny megyei döntő 1. helyezés Finta Zsanett
Németh Janka Blanka 9.c Eötvös Loránd megyei fizikaverseny megyei döntő 2. helyezés Finta Zsanett
Németh Janka Blanka (9.c), Szilvágyi Dániel Zoltán 9.c Mikola Sándor országos tehetségkutató fizikaverseny megyei döntő 2. helyezés Finta Zsanett
Sánta Dávid 9.c Mikola Sándor országos tehetségkutató fizikaverseny megyei döntő 2. helyezés Finta Zsanett
Sánta Dávid 9.c Mikola Sándor országos tehetségkutató fizikaverseny országos döntő 27. helyezés Finta Zsanett
Sánta Dávid 9.c Zrínyi Ilona és Gordiusz matematika verseny országos döntő 27. helyezés Finta Zsanett
Kovács Kristóf 9.c Zrínyi Ilona és Gordiusz matematika verseny megyei döntő 8. helyezés Finta Zsanett
Sánta Dávid 9.c Zrínyi Ilona és Gordiusz matematikaverseny megyei döntő 1. helyezés Finta Zsanett
Fülöp László Bence (9.a), Kovács Kristóf (9.c), Sánta Dávid 9.c Zrínyi Ilona és Gordiusz matematikaverseny megyei döntő 1. helyezés Finta Zsanett, Vargyas László
Andor Sára Ágnes 8.b Országos angol nyelvi verseny megyei döntő 2. helyezés Gaál Ildikó
Andor Sára Ágnes 8.b Vas megyei angol nyelvi verseny megyei döntő 1. helyezés Gaál Ildikó
Bognár-Miklósi Alex (4.b), Talasz Kolos (4.b), Teklits Pál 4.b Barangolás az égbolton (csillagászati csapatverseny) városi döntő ezüst minősítés Gáspárné Marton Tünde
Bognár-Miklósi Alex (4.b), Horváth Noel (4.b), Marton Lóránt (4.b), Teklits Pál 4.b Bolyai matematika csapatverseny megyei döntő 3. helyezés Gáspárné Marton Tünde
Teklits Pál 4.b Nemzetközi Kenguru matematikaverseny megyei döntő 6. helyezés Gáspárné Marton Tünde
Bognár-Miklósi Alex 4.b Nemzetközi Kenguru matematikaverseny megyei döntő 24. helyezés Gáspárné Marton Tünde
Rózsa Liliána 4.b nyelvÉSZ nemzetközi anyanyelvi tanulmányi verseny megyei döntő 4. helyezés Gáspárné Marton Tünde
Bognár-Miklósi Alex 4.b nyelvÉSZ nemzetközi anyanyelvi tanulmányi verseny megyei döntő 18. helyezés Gáspárné Marton Tünde
Rózsa Liliána 4.b nyelvÉSZ nemzetközi anyanyelvi tanulmányi verseny országos döntő 15. helyezés Gáspárné Marton Tünde
Rózsa Liliána 4.b Szépolvasási és nyelvhelyességi verseny városi döntő 1. helyezés Gáspárné Marton Tünde
Bognár-Miklósi Alex 4.b Tudásbajnokság: anyanyelv megyei döntő 4. helyezés Gáspárné Marton Tünde
Wagner Lilla 4.b Tudásbajnokság: irodalom, szövegértés megyei döntő 8. helyezés Gáspárné Marton Tünde
Bognár-Miklósi Alex 4.b Tudásbajnokság: irodalom, szövegértés megyei döntő 15. helyezés Gáspárné Marton Tünde
Horváth Noel 4.b Tudásbajnokság: matematika megyei döntő 3. helyezés Gáspárné Marton Tünde
Bognár-Miklósi Alex 4.b Tudásbajnokság: matematika megyei döntő 4. helyezés Gáspárné Marton Tünde
Teklits Pál 4.b Tudásbajnokság: matematika megyei döntő 18. helyezés Gáspárné Marton Tünde
Marton Lóránt 4.b Tudásbajnokság: matematika megyei döntő 20. helyezés Gáspárné Marton Tünde
Szőke Nóra 4.b Tudásbajnokság: természetismeret megyei döntő 3. helyezés Gáspárné Marton Tünde
Bognár-Miklósi Alex 4.b Tudásbajnokság: természetismeret megyei döntő 5. helyezés Gáspárné Marton Tünde
Varga Bartos Ádám 4.b Tudásbajnokság: természetismeret megyei döntő 8. helyezés Gáspárné Marton Tünde
Teklits Pál 4.b Tudásbajnokság: természetismeret megyei döntő 16. helyezés Gáspárné Marton Tünde
Prugberger Dárius Dávid 4.b Tudásbajnokság: természetismeret megyei döntő 19. helyezés Gáspárné Marton Tünde
Marton Lóránt 4.b Zrínyi Ilona és Gordiusz matematika verseny megyei döntő 10. helyezés Gáspárné Marton Tünde
Teklits Pál 4.b Zrínyi Ilona és Gordiusz matematika verseny megyei döntő 22. helyezés Gáspárné Marton Tünde
Bognár-Miklósi Alex 4.b Zrínyi Ilona és Gordiusz matematika verseny megyei döntő 27. helyezés Gáspárné Marton Tünde
Kurucz Máté 11.c Országos középiskolai tanulmányi verseny: német nyelv országos döntő 26. helyezés Góczánné Molnár Éva
Praefort Lili 9.c Vas megyei német nyelvi verseny megyei döntő 6. helyezés Góczánné Molnár Éva
Kramli Olivér 7.b Alapműveleti matematika verseny megyei döntő 4. helyezés Grujberné Skrapits Ildikó
Zsebesi Marcell 7.b Alapműveleti matematika verseny megyei döntő 13. helyezés Grujberné Skrapits Ildikó
Balogh Botond 7.b Alapműveleti matematika verseny megyei döntő 17. helyezés Grujberné Skrapits Ildikó
Gál Enikő Anna 8.a Alapműveleti matematika verseny megyei döntő 11. helyezés Grujberné Skrapits Ildikó
Biró Botond 5.b Alapműveleti matematika verseny megyei döntő 10. helyezés Grujberné Skrapits Ildikó
Kis Domonkos 5.b Alapműveleti matematika verseny megyei döntő 9. helyezés Grujberné Skrapits Ildikó
Terplán Anna Sarolta 5.b Alapműveleti matematika verseny megyei döntő 15. helyezés Grujberné Skrapits Ildikó
Fábián Panka (7.b), Kassai Zsanna (7.b), Márkus Emese (7.b), Németh Dóra 7.b Bolyai matematika csapatverseny megyei döntő 1. helyezés Grujberné Skrapits Ildikó
Fábián Panka (7.b), Kassai Zsanna (7.b), Márkus Emese (7.b), Németh Dóra 7.b Bolyai matematika csapatverseny országos döntő 21. helyezés Grujberné Skrapits Ildikó
Balogh Botond (7.b), Kramli Olivér (7.b), Nagy-Máró Kolos (7.b), Zsebesi Marcell 7.b Bolyai matematika csapatverseny megyei döntő 2. helyezés Grujberné Skrapits Ildikó
Jakab Máté (7.b), Szabó Álmos (7.b), Szalai Lőrinc (7.b), Tóth Levente 7.b Bolyai matematika csapatverseny megyei döntő 5. helyezés Grujberné Skrapits Ildikó
Czóbel Gergely (5.b), Horváth-Takács Anna (5.b), Kis Domonkos (5.b), Kovács Ákos Levente 5.b Bolyai matematika csapatverseny megyei döntő 4. helyezés Grujberné Skrapits Ildikó
Biró Botond (5.b), Éder Bendegúz (5.b), Horváth Márton Áron (5.b), Terplán Anna Sarolta 5.b Bolyai matematika csapatverseny megyei döntő 10. helyezés Grujberné Skrapits Ildikó
Kramli Olivér 7.b Kalmár László matematikaverseny megyei döntő 2. helyezés Grujberné Skrapits Ildikó
Balogh Botond 7.b Kalmár László matematikaverseny megyei döntő 3. helyezés Grujberné Skrapits Ildikó
Horváth Márton Áron 5.b Nemzetközi Kenguru matematikaverseny megyei döntő 2. helyezés Grujberné Skrapits Ildikó
Biró Botond 5.b Nemzetközi Kenguru matematikaverseny megyei döntő 22. helyezés Grujberné Skrapits Ildikó
Komondi Réka 5.b Nemzetközi Kenguru matematikaverseny megyei döntő 25. helyezés Grujberné Skrapits Ildikó
Balogh Botond 7.b Nemzetközi Kenguru matematikaverseny megyei döntő 2. helyezés Grujberné Skrapits Ildikó
Varga Ágoston Péter 7.b Nemzetközi Kenguru matematikaverseny megyei döntő 17. helyezés Grujberné Skrapits Ildikó
Fábián Panka 7.b Nemzetközi Kenguru matematikaverseny megyei döntő 24. helyezés Grujberné Skrapits Ildikó
Komondi Réka 5.b Tudásbajnokság: matematika megyei döntő 4. helyezés Grujberné Skrapits Ildikó
Biró Botond 5.b Tudásbajnokság: matematika megyei döntő 6. helyezés Grujberné Skrapits Ildikó
Balogh Botond 7.b Varga Tamás matematikaverseny megyei döntő 3. helyezés Grujberné Skrapits Ildikó
Horváth-Takács Anna 5.b Zrínyi Ilona és Gordiusz matematikaverseny megyei döntő 13. helyezés Grujberné Skrapits Ildikó
Márkus Emese 7.b Zrínyi Ilona és Gordiusz matematikaverseny megyei döntő 3. helyezés Grujberné Skrapits Ildikó
Kiss Gergely 7.b Zrínyi Ilona és Gordiusz matematikaverseny megyei döntő 11. helyezés Grujberné Skrapits Ildikó
Szalai Lőrinc 7.b Zrínyi Ilona és Gordiusz matematikaverseny megyei döntő 14. helyezés Grujberné Skrapits Ildikó
Kiss Gergely (7.b), Márkus Emese (7.b), Szalai Lőrinc 7.b Zrínyi Ilona és Gordiusz matematikaverseny megyei döntő 1. helyezés Grujberné Skrapits Ildikó
Barczi Ágoston (5.a), Horváth-Takács Anna (5.b), Kis Domonkos 5.b Zrínyi Ilona és Gordiusz matematikaverseny megyei döntő 1. helyezés Grujberné Skrapits Ildikó, Némethné Békési Ildikó
Pataki Ágoston 11.a Bolyai János megyei matematikaverseny megyei döntő 2. helyezés Hegedüs Beáta
Poór Máté Bálint 11.a Bolyai János megyei matematikaverseny területi döntő 3. helyezés Hegedüs Beáta
Bödör Gábor József 12.c Bolyai János megyei matematikaverseny megyei döntő 3. helyezés Hegedüs Beáta
Gyöngyössy Ádám (11.a), Pataki Ágoston (11.a), Poór Máté Bálint (11.a), Zoller Norbert 11.a Bolyai matematika csapatverseny területi döntő 13. helyezés Hegedüs Beáta
Gyöngyössy Ádám 11.a Zrínyi Ilona és Gordiusz matematikaverseny megyei döntő 4. helyezés Hegedüs Beáta
Hanyecz Viktória 11.b Zrínyi Ilona és Gordiusz matematikaverseny megyei döntő 5. helyezés Hegedüs Beáta
Kovács Botond Jenő (12.a), Babos András (12.c), Bödör Gábor József (12.c), Czupor Attila 12.c Bolyai matematika csapatverseny területi döntő 4. helyezés Hegedüs Beáta, Hollerné Gazdag Ilona
Geosits Levente (11.b), Kámán Gergő (11.b), Németh Áron Soma (11.b), Székely Bálint 11.b Bolyai matematika csapatverseny területi döntő 9. helyezés Hegedüs Beáta, Hollerné Gazdag Ilona
Poór Máté Bálint (11.a), Bödör Gábor József 12.c Zrínyi Ilona és Gordiusz matematikaverseny megyei döntő 3. helyezés Hegedüs Beáta, Németh Gyula
Kovács Botond Jenő 12.a Bolyai János megyei matematikaverseny megyei döntő 1. helyezés Hollerné Gazdag Ilona
Felföldi Tamás (12.b), Sági Hunor Domonkos (12.b), Ugróczky Péter (12.b), Varsányi Balázs 12.b Bolyai matematika csapatverseny területi döntő 5. helyezés Hollerné Gazdag Ilona
Hentsey Huba (3.b), Kerekes Iván István (3.b), Nagy Noémi Anna (3.b), Orbán Álmos 3.b Bolyai anyanyelvi csapatverseny területi döntő 6. helyezés Horváthné Sámson Andrea
Hentsey Huba (3.b), Kerekes Iván István (3.b), Nagy Noémi Anna (3.b), Orbán Álmos (3.b), Bartók Bendegúz 5.a Bolyai anyanyelvi csapatverseny 3-8.évfolyam területi döntő 6. helyezés Horváthné Sámson Andrea
Nagy Mózes Dávid (3.b), Nagy Noémi Anna (3.b), Orbán Álmos (3.b), Polgár Bálint 3.b Bolyai János megyei matematikaverseny megyei döntő 3. helyezés Horváthné Sámson Andrea
Nagy Mózes Dávid (3.b), Nagy Noémi Anna (3.b), Orbán Álmos (3.b), Polgár Bálint 3.b Bolyai matematika csapatverseny 3-8.évfolyam megyei döntő 3. helyezés Horváthné Sámson Andrea
Orbán Álmos 3.b Kalmár László matematikaverseny megyei döntő döntőbe jutott Horváthné Sámson Andrea
Nagy Noémi Anna 3.b Kalmár László matematikaverseny megyei döntő 2. helyezés Horváthné Sámson Andrea
Kramli Réka 3.b Kalmár László matematikaverseny megyei döntő 5. helyezés Horváthné Sámson Andrea
Nagy Laura Viktória 3.b Kalmár László matematikaverseny megyei döntő 7. helyezés Horváthné Sámson Andrea
Nagy Gergő 3.b Kalmár László matematikaverseny megyei döntő 12. helyezés Horváthné Sámson Andrea
Orbán Álmos 3.b Kalmár László matematikaverseny országos döntő 7. helyezés Horváthné Sámson Andrea
Orbán Álmos 3.b Kalmár László matematikaverseny megyei döntő 1. helyezés Horváthné Sámson Andrea
Nagy Noémi Anna 3.b nyelvÉSZ nemzetközi anyanyelvi tanulmányi verseny megyei döntő 2. helyezés Horváthné Sámson Andrea
Szőcs Bendegúz Péter 3.b nyelvÉSZ nemzetközi anyanyelvi tanulmányi verseny megyei döntő 13. helyezés Horváthné Sámson Andrea
Hentsey Huba 3.b nyelvÉSZ nemzetközi anyanyelvi tanulmányi verseny megyei döntő 14. helyezés Horváthné Sámson Andrea
Nagy Noémi Anna 3.b Tudásbajnokság: anyanyelv megyei döntő 1. helyezés Horváthné Sámson Andrea
Hentsey Huba 3.b Tudásbajnokság: irodalom, szövegértés megyei döntő 10. helyezés Horváthné Sámson Andrea
Hódy Hanna 3.b Tudásbajnokság: irodalom, szövegértés megyei döntő 8. helyezés Horváthné Sámson Andrea
Nagy Laura Viktória 3.b Tudásbajnokság: matematika megyei döntő 7. helyezés Horváthné Sámson Andrea
Nagy Noémi Anna 3.b Tudásbajnokság: matematika megyei döntő 11. helyezés Horváthné Sámson Andrea
Orbán Álmos 3.b Tudásbajnokság: matematika megyei döntő 12. helyezés Horváthné Sámson Andrea
Csuk Cecília 3.b Tudásbajnokság: matematika megyei döntő 19. helyezés Horváthné Sámson Andrea
Kiss Adél 3.b Tudásbajnokság: matematika megyei döntő 27. helyezés Horváthné Sámson Andrea
Kerekes Iván István 3.b Tudásbajnokság: természetismeret megyei döntő 7. helyezés Horváthné Sámson Andrea
Orbán Álmos 3.b Zrínyi Ilona és Gordiusz matematikaverseny megyei döntő 2. helyezés Horváthné Sámson Andrea
Imre Dániel 9.c Bod Péter könyvtárhasználati verseny megyei döntő 1. helyezés Horváthné Szandi Ágnes
Imre Dániel 9.c Bod Péter könyvtárhasználati verseny országos döntő 10. helyezés Horváthné Szandi Ágnes
Farda Dorka 10.a Vas megyei német nyelvi verseny megyei döntő 6. helyezés Horváthné Tobischka Katalin
Pájer Levente 2.a Nemzetközi Kenguru matematikaverseny megyei döntő 1. helyezés Huszárné Móricz Katalin
Börzsei Péter 2.a Nemzetközi Kenguru matematikaverseny megyei döntő 20. helyezés Huszárné Móricz Katalin
Pájer Levente 2.a Nemzetközi Kenguru matematikaverseny országos döntő 19. helyezés Huszárné Móricz Katalin
Horváth Bianka Sára 2.a nyelvÉSZ nemzetközi anyanyelvi tanulmányi verseny megyei döntő 6. helyezés Huszárné Móricz Katalin
Pájer Levente 2.a nyelvÉSZ nemzetközi anyanyelvi tanulmányi verseny megyei döntő 12. helyezés Huszárné Móricz Katalin
Sereg Domonkos 2.a nyelvÉSZ nemzetközi anyanyelvi tanulmányi verseny megyei döntő 27. helyezés Huszárné Móricz Katalin
Kránitz Barnabás Tibor 2.a Szépolvasási és nyelvhelyességi verseny városi döntő 3. helyezés Huszárné Móricz Katalin
Pájer Levente 2.a Tudásbajnokság: irodalom, szövegértés megyei döntő 4. helyezés Huszárné Móricz Katalin
Pájer Levente 2.a Tudásbajnokság: matematika megyei döntő 1. helyezés Huszárné Móricz Katalin
Meszlényi András 2.a Tudásbajnokság: matematika megyei döntő 21. helyezés Huszárné Móricz Katalin
Rőthy-Gruber Benedek 2.a Tudásbajnokság: matematika megyei döntő 22. helyezés Huszárné Móricz Katalin
László Szonja 2.a Tudásbajnokság: matematika megyei döntő 25. helyezés Huszárné Móricz Katalin
Pájer Levente 2.a Zrínyi Ilona és Gordiusz matematika verseny országos döntő 14. helyezés Huszárné Móricz Katalin
Pájer Levente 2.a Zrínyi Ilona és Gordiusz matematikaverseny megyei döntő 1. helyezés Huszárné Móricz Katalin
Nagy Anna Luca 2.a Zrínyi Ilona és Gordiusz matematikaverseny megyei döntő 30. helyezés Huszárné Móricz Katalin
Horváth-Barton Milán Gergő 2.a Zrínyi Ilona és Gordiusz matematikaverseny megyei döntő 37. helyezés Huszárné Móricz Katalin
Pájer Levente (2.a), Balasa Tibor Ferenc (2.b), Pintér Luca Boglárka 2.b Zrínyi Ilona és Gordiusz matematikaverseny megyei döntő 1. helyezés Huszárné Móricz Katalin, Mikics Lászlóné
Fukszberger Ádám Balázs 2.b Gazdag Erzsi megyei vers- és mesemondó verseny városi döntő 3. helyezés Kovácsné Németh Zsófia
Langer Zsolt Tivadar 11.b Országos középiskolai tanulmányi verseny: angol nyelv országos döntő 13. helyezés Martin Duncan Lester, Tar Hajnalka
Tánczos Tamara 9.a Vas megyei angol nyelvi verseny megyei döntő 1. helyezés Martin Duncan Lester, Tar Hajnalka
Jakab Zsófia 9.a Vas megyei angol nyelvi verseny megyei döntő 2. helyezés Martin Duncan Lester, Tar Hajnalka
Károlyi Milán György 9.b Vas megyei angol nyelvi verseny megyei döntő 3. helyezés Martin Duncan Lester, Tar Hajnalka
Tánczos Gréta 9.a Vas megyei angol nyelvi verseny megyei döntő 6. helyezés Martin Duncan Lester, Tar Hajnalka
Balogh Botond 7.b Tudásbajnokság: angol nyelv megyei döntő 1. helyezés Menyhárt Izabella
Kulcsár Amira Zsóka 6.b Lerne Deutsch mit Spaß und Spiel szépkiejtési verseny városi döntő 1. helyezés Mézesné Szabó Katalin
Kopácsi Karolina (1.b), Lakosi-Őhm Viktória (2.b), Horváth Kata 3.a „Komm, wir hören dich!” német megyei versmondó verseny városi döntő arany minősítés Mézesné Szabó Katalin
Bíró Benedek (6.b), Kulcsár Amira Zsóka (6.b), Tüzes Hanna 6.b „Lerne Deutsch mit Spaß und Spiel" városi csapatverseny 6. osztályosoknak városi döntő 1. helyezés Mézesné Szabó Katalin
Pintér Luca Boglárka 2.b Nemzetközi Kenguru matematikaverseny megyei döntő 4. helyezés Mikics Lászlóné
Balasa Tibor Ferenc 2.b Nemzetközi Kenguru matematikaverseny megyei döntő 6. helyezés Mikics Lászlóné
Lakosi-Őhm Viktória 2.b Nemzetközi Kenguru matematikaverseny megyei döntő 6. helyezés Mikics Lászlóné
Pálfi Mátyás 2.b Nemzetközi Kenguru matematikaverseny megyei döntő 10. helyezés Mikics Lászlóné
Csurgai Luca 2.b Nemzetközi Kenguru matematikaverseny megyei döntő 15. helyezés Mikics Lászlóné
Reicher Dorka Szófia 2.b Nemzetközi Kenguru matematikaverseny megyei döntő 17. helyezés Mikics Lászlóné
Szabó Bálint Ákos 2.b Nemzetközi Kenguru matematikaverseny megyei döntő 28. helyezés Mikics Lászlóné
Pintér Luca Boglárka 2.b nyelvÉSZ nemzetközi anyanyelvi tanulmányi verseny megyei döntő 2. helyezés Mikics Lászlóné
Pintér Luca Boglárka 2.b Tudásbajnokság: anyanyelv megyei döntő 1. helyezés Mikics Lászlóné
Csurgai Luca 2.b Tudásbajnokság: anyanyelv megyei döntő 5. helyezés Mikics Lászlóné
Balasa Tibor Ferenc 2.b Tudásbajnokság: irodalom, szövegértés megyei döntő 1. helyezés Mikics Lászlóné
Pintér Luca Boglárka 2.b Tudásbajnokság: irodalom, szövegértés megyei döntő 7. helyezés Mikics Lászlóné
Márk Tímea 2.b Tudásbajnokság: irodalom, szövegértés megyei döntő 8. helyezés Mikics Lászlóné
Kovács Mira Fruzsina 2.b Tudásbajnokság: irodalom, szövegértés megyei döntő 9. helyezés Mikics Lászlóné
Reicher Dorka Szófia 2.b Tudásbajnokság: irodalom, szövegértés megyei döntő 12. helyezés Mikics Lászlóné
Pálfi Mátyás 2.b Tudásbajnokság: matematika megyei döntő 6. helyezés Mikics Lászlóné
Balasa Tibor Ferenc 2.b Tudásbajnokság: matematika megyei döntő 7. helyezés Mikics Lászlóné
Kovács Mira Fruzsina 2.b Tudásbajnokság: matematika megyei döntő 9. helyezés Mikics Lászlóné
Markó Máté 2.b Tudásbajnokság: matematika megyei döntő 12. helyezés Mikics Lászlóné
Várkony Dániel 2.b Tudásbajnokság: matematika megyei döntő 13. helyezés Mikics Lászlóné
Csurgai Luca 2.b Tudásbajnokság: matematika megyei döntő 17. helyezés Mikics Lászlóné
Szabó Bálint Ákos 2.b Tudásbajnokság: matematika megyei döntő 20. helyezés Mikics Lászlóné
Pintér Luca Boglárka 2.b Tudásbajnokság: matematika megyei döntő 5. helyezés Mikics Lászlóné
Csurgai Luca 2.b Tudásbajnokság: természetismeret megyei döntő 1. helyezés Mikics Lászlóné
Pálfi Mátyás 2.b Tudásbajnokság: természetismeret megyei döntő 2. helyezés Mikics Lászlóné
Reicher Dorka Szófia 2.b Tudásbajnokság: természetismeret megyei döntő 6. helyezés Mikics Lászlóné
Fodor Botond 2.b Tudásbajnokság: természetismeret megyei döntő 9. helyezés Mikics Lászlóné
Márk Tímea 2.b Tudásbajnokság: természetismeret megyei döntő 10. helyezés Mikics Lászlóné
Fukszberger Ádám Balázs 2.b Tudásbajnokság: természetismeret megyei döntő 11. helyezés Mikics Lászlóné
Lukács Jakab 2.b Tudásbajnokság: természetismeret megyei döntő 12. helyezés Mikics Lászlóné
Pintér Luca Boglárka 2.b Zrínyi Ilona és Gordiusz matematika verseny országos döntő 49. helyezés Mikics Lászlóné
Pintér Luca Boglárka 2.b Zrínyi Ilona és Gordiusz matematikaverseny megyei döntő 2. helyezés Mikics Lászlóné
Balasa Tibor Ferenc 2.b Zrínyi Ilona és Gordiusz matematikaverseny megyei döntő 4. helyezés Mikics Lászlóné
Markó Máté 2.b Zrínyi Ilona és Gordiusz matematikaverseny megyei döntő 9. helyezés Mikics Lászlóné
Schauer Botond 2.b Zrínyi Ilona és Gordiusz matematikaverseny megyei döntő 38. helyezés Mikics Lászlóné
Csurgai Luca 2.b Zrínyi Ilona és Gordiusz matematikaverseny megyei döntő 23. helyezés Mikics Lászlóné
Pfliegler Balázs 1.b nyelvÉSZ nemzetközi anyanyelvi tanulmányi verseny megyei döntő 1. helyezés Módly Andrea
Fogarasi Dávid 1.b nyelvÉSZ nemzetközi anyanyelvi tanulmányi verseny megyei döntő 9. helyezés Módly Andrea
Horváth Vilmos 1.b nyelvÉSZ nemzetközi anyanyelvi tanulmányi verseny megyei döntő 10. helyezés Módly Andrea
Pfliegler Balázs 1.b nyelvÉSZ nemzetközi anyanyelvi tanulmányi verseny országos döntő 12. helyezés Módly Andrea
Pfliegler Balázs 1.b Tudásbajnokság: matematika megyei döntő 1. helyezés Módly Andrea
Kopácsi Martin 1.b Tudásbajnokság: matematika megyei döntő 2. helyezés Módly Andrea
Pintér Iván Mór 1.b Tudásbajnokság: matematika megyei döntő 3. helyezés Módly Andrea
Fogarasi Dávid 1.b Tudásbajnokság: matematika megyei döntő 6. helyezés Módly Andrea
László Tamara 1.b Tudásbajnokság: matematika megyei döntő 8. helyezés Módly Andrea
Szoó Levente Dániel 1.b Tudásbajnokság: természetismeret megyei döntő 2. helyezés Módly Andrea
Varga-Tóth Anna 1.b Tudásbajnokság: természetismeret megyei döntő 5. helyezés Módly Andrea
Horváth Áron 10.a Arany Dániel Matematikai Tanulóverseny országos döntő 7. helyezés Németh Gyula
Kelemen Anna 10.a Arany Dániel Matematikai Tanulóverseny országos döntő 21. helyezés Németh Gyula
Horváth Áron 10.a Arany Dániel Matematikai Tanulóverseny országos döntő 3. helyezés Németh Gyula
Kelemen Anna 10.a Bolyai János megyei matematikaverseny megyei döntő 1. helyezés Németh Gyula
Horváth Áron 10.a Bolyai János megyei matematikaverseny megyei döntő 2. helyezés Németh Gyula
Kurucz Máté 11.c Bolyai János megyei matematikaverseny megyei döntő 1. helyezés Németh Gyula
Antal Botond (10.a), Horváth Áron (10.a), Kelemen Anna (10.a), Varga Árpád György 10.a Bolyai matematika csapatverseny országos döntő 2. helyezés Németh Gyula
Antal Botond (10.a), Horváth Áron (10.a), Kelemen Anna (10.a), Varga Árpád György 10.a Bolyai matematika csapatverseny területi döntő 1. helyezés Németh Gyula
Kovács Tamara Jázmin (10.c), Szakos Sára (10.c), Tóth Bálint Tamás (10.c), Vásárhelyi Szabolcs 10.c Bolyai matematika csapatverseny megyei döntő 8. helyezés Németh Gyula
Horváth Áron 10.a Nemzetközi Kenguru matematikaverseny megyei döntő 1. helyezés Németh Gyula
Kelemen Anna 10.a Nemzetközi Kenguru matematikaverseny megyei döntő 2. helyezés Németh Gyula
Varga Bence Kornél 10.b Nemzetközi Kenguru matematikaverseny megyei döntő 8. helyezés Németh Gyula
Horváth Áron 10.a Nemzetközi Kenguru matematikaverseny országos döntő 5. helyezés Németh Gyula
Horváth Áron 10.a Zrínyi Ilona és Gordiusz matematika verseny országos döntő 8. helyezés Németh Gyula
Tóth Bálint Tamás 10.c Zrínyi Ilona és Gordiusz matematika verseny megyei döntő 9. helyezés Németh Gyula
Horváth Áron 10.a Zrínyi Ilona és Gordiusz matematikaverseny megyei döntő 1. helyezés Németh Gyula
Kelemen Anna 10.a Zrínyi Ilona és Gordiusz matematikaverseny megyei döntő 2. helyezés Németh Gyula
Antal Botond 10.a Zrínyi Ilona és Gordiusz matematikaverseny megyei döntő 4. helyezés Németh Gyula
Tóth Bálint Tamás 10.c Zrínyi Ilona és Gordiusz matematikaverseny megyei döntő 9. helyezés Németh Gyula
Antal Botond (10.a), Horváth Áron (10.a), Kelemen Anna 10.a Zrínyi Ilona és Gordiusz matematikaverseny megyei döntő 1. helyezés Németh Gyula
Schütz Brúnó Péter 11.c Országos középiskolai tanulmányi verseny: mozgóképkultúra és médiaismeret országos döntő 2. helyezés Németh József
Pittmann Kornél 12.c Országos középiskolai tanulmányi verseny: vizuális kultúra országos döntő 15. helyezés Németh József
Barczi Ágoston 5.a Alapműveleti matematika verseny megyei döntő 2. helyezés Némethné Békési Ildikó
Barczi Ágoston 5.a Alapműveleti matematika verseny országos döntő 8. helyezés Némethné Békési Ildikó
Barczi Ágoston (5.a), Fülöp Borbála Anna (5.a), Hollósi Hédi (5.a), Ihász Zénó 5.a Bolyai matematika csapatverseny megyei döntő 1. helyezés Némethné Békési Ildikó
Barczi Ágoston (5.a), Fülöp Borbála Anna (5.a), Hollósi Hédi (5.a), Ihász Zénó 5.a Bolyai matematika csapatverseny országos döntő 16. helyezés Némethné Békési Ildikó
Barczi Ágoston 5.a Kalmár László matematikaverseny megyei döntő 1. helyezés Némethné Békési Ildikó
Fülöp Borbála Anna 5.a Kalmár László matematikaverseny megyei döntő 1. helyezés Némethné Békési Ildikó
Barczi Ágoston 5.a Zrínyi Ilona és Gordiusz matematika verseny országos döntő 28. helyezés Némethné Békési Ildikó
Barczi Ágoston 5.a Zrínyi Ilona és Gordiusz matematikaverseny megyei döntő 1. helyezés Némethné Békési Ildikó
Székely Bálint 11.b Eötvös Loránd megyei fizikaverseny megyei döntő 3. helyezés Pájer Szabolcs
Vásárhelyi Szabolcs 10.c Eötvös Loránd megyei fizikaverseny megyei döntő 5. helyezés Pájer Szabolcs
Pataki Ágoston 11.a Eötvös Loránd megyei fizikaverseny megyei döntő 4. helyezés Pájer Szabolcs
Babos András 12.c Eötvös Loránd megyei fizikaverseny megyei döntő 2. helyezés Pájer Szabolcs
Bödör Gábor József 12.c Eötvös Loránd megyei fizikaverseny megyei döntő 1. helyezés Pájer Szabolcs
Lorencz Pál 11.c Ifjú Fizikusok Magyar Versenye országos döntő 11. helyezés Pájer Szabolcs
Vásárhelyi Szabolcs 10.c Mikola Sándor országos tehetségkutató fizikaverseny megyei döntő 1. helyezés Pájer Szabolcs
Pichler Bertalan Péter 4.a Alapműveleti matematika verseny megyei döntő 6. helyezés Róka Judit
Balassa Liza Dorka (4.a), Börzsei Sára (4.a), Hajdinák Mátyás (4.a), Pichler Bertalan Péter 4.a Bolyai anyanyelvi csapatverseny megyei döntő 1. helyezés Róka Judit
Balassa Liza Dorka (4.a), Börzsei Sára (4.a), Hajdinák Mátyás (4.a), Pichler Bertalan Péter 4.a Bolyai anyanyelvi csapatverseny országos döntő 9. helyezés Róka Judit
Fülöp Endre Csanád (4.a), Németh Zoé (4.a), Sándor Róza (4.a), Tarsoly Anna 4.a Bolyai anyanyelvi csapatverseny megyei döntő 5. helyezés Róka Judit
Babos Kincső (4.a), Konta-Barota Emma (4.a), Némethy Száva Hanna (4.a), Tüzes Míra 4.a Bolyai anyanyelvi csapatverseny megyei döntő 17. helyezés Róka Judit
Balassa Liza Dorka (4.a), Fülöp Endre Csanád (4.a), Hajdinák Mátyás (4.a), Ruck Sámuel 4.a Bolyai matematika csapatverseny megyei döntő 2. helyezés Róka Judit
Börzsei Sára (4.a), Németh Zoé (4.a), Némethy Száva Hanna (4.a), Sütő Tamara 4.a Bolyai matematika csapatverseny megyei döntő 4. helyezés Róka Judit
Baki Donát (4.a), Hajdu Balázs (4.a), Kunecz Kornél Ádám (4.a), Nagy Dániel 4.a Bolyai matematika csapatverseny megyei döntő 14. helyezés Róka Judit
Börzsei Sára (4.a), Fülöp Endre Csanád (4.a), Pichler Bertalan Péter 4.a Haza, nemzet és nyelv műveltségi vetélkedő városi döntő 2. helyezés Róka Judit
Fülöp Endre Csanád 4.a Nemzetközi Kenguru matematikaverseny megyei döntő 15. helyezés Róka Judit
Börzsei Sára 4.a Nemzetközi Kenguru matematikaverseny megyei döntő 21. helyezés Róka Judit
Némethy Száva Hanna 4.a Nemzetközi Kenguru matematikaverseny megyei döntő 26. helyezés Róka Judit
Sütő Tamara 4.a Nemzetközi Kenguru matematikaverseny megyei döntő 26. helyezés Róka Judit
Németh Zoé 4.a Nemzetközi Kenguru matematikaverseny megyei döntő 28. helyezés Róka Judit
Börzsei Sára 4.a nyelvÉSZ nemzetközi anyanyelvi tanulmányi verseny megyei döntő 1. helyezés Róka Judit
Balassa Liza Dorka 4.a nyelvÉSZ nemzetközi anyanyelvi tanulmányi verseny megyei döntő 6. helyezés Róka Judit
Sándor Róza 4.a nyelvÉSZ nemzetközi anyanyelvi tanulmányi verseny megyei döntő 6. helyezés Róka Judit
Börzsei Sára 4.a nyelvÉSZ nemzetközi anyanyelvi tanulmányi verseny országos döntő 16. helyezés Róka Judit
Balassa Liza Dorka (4.a), Börzsei Sára (4.a), Konta-Barota Emma 4.a Olvasásnépszerűsítő akadályverseny a Nemzetközi Gyermekkönyvnap alkalmából megyei döntő 1. helyezés Róka Judit
Börzsei Sára 4.a Tudásbajnokság: anyanyelv megyei döntő 1. helyezés Róka Judit
Pichler Bertalan Péter 4.a Tudásbajnokság: anyanyelv megyei döntő 6. helyezés Róka Judit
Hajdinák Mátyás 4.a Tudásbajnokság: anyanyelv megyei döntő 7. helyezés Róka Judit
Németh Zoé 4.a Tudásbajnokság: anyanyelv megyei döntő 18. helyezés Róka Judit
Börzsei Sára 4.a Tudásbajnokság: irodalom, szövegértés megyei döntő 1. helyezés Róka Judit
Pichler Bertalan Péter 4.a Tudásbajnokság: irodalom, szövegértés megyei döntő 10. helyezés Róka Judit
Németh Zoé 4.a Tudásbajnokság: matematika megyei döntő 10. helyezés Róka Judit
Hajdinák Mátyás 4.a Tudásbajnokság: matematika megyei döntő 14. helyezés Róka Judit
Pichler Bertalan Péter 4.a Tudásbajnokság: természetismeret megyei döntő 1. helyezés Róka Judit
Hajdinák Mátyás 4.a Zrínyi Ilona és Gordiusz matematikaverseny megyei döntő 13. helyezés Róka Judit
Németh Zoé 4.a Zrínyi Ilona és Gordiusz matematikaverseny megyei döntő 12. helyezés Róka Judit
Sütő Tamara 4.a Zrínyi Ilona és Gordiusz matematikaverseny megyei döntő 11. helyezés Róka Judit
Goncsarenko Karina 12.b Országos középiskolai tanulmányi verseny: olasz nyelv országos döntő 12. helyezés Roznárné dr. Kun Csilla
Molnár Marcell 12.a Országos középiskolai tanulmányi verseny: olasz nyelv országos döntő 18. helyezés Roznárné dr. Kun Csilla
Tolvaj Levente 8.a Teleki Pál Kárpát-medencei földrajz–földtan verseny megyei döntő 3. helyezés Rózsa Viktória
Rosanics Robin Péter 8.b Teleki Pál Kárpát-medencei földrajz–földtan verseny megyei döntő 8. helyezés Rózsa Viktória
Antal Dániel 10.a Savaria országos történelem verseny megyei döntő 2. helyezés Sélley Gábor
Rápli Anna 10.a Savaria országos történelem verseny megyei döntő 7. helyezés Sélley Gábor
Antal Botond 10.a Savaria országos történelem verseny megyei döntő 7. helyezés Sélley Gábor
Farkas Noémi (10.b), Raffay Péter (10.b), Sütő Lili (10.b), Tájmel Kristóf (10.b), Zsebesi Dávid (10.b), Czöndör Krisztina Dominika (10.c), Devecseri Nóra (10.c), Németh Júlia 10.c Egészség? Megéri! egészségműveltségi vetélkedő - szombathelyi középiskolások városi vetélkedője városi döntő 2. helyezés Stumpfel Zsoltné
Balassa Liza Dorka (4.a), Pichler Bertalan Péter (4.a), Bognár-Miklósi Alex (4.b), Botz Hunor (4.b), Prugberger Dárius Dávid 4.b Országos elsősegély-ismereti verseny országos döntő 3. helyezés Stumpfel Zsoltné
Stéger Babett (6.c), Stumpfel Kitti (6.c), Tauker Sára Éva 6.c Országos elsősegély-ismereti verseny országos döntő 2. helyezés Stumpfel Zsoltné
Fodor Levente (8.a), Németh Sára (8.a), Varga Gréta 8.a Országos elsősegély-ismereti verseny országos döntő 1. helyezés Stumpfel Zsoltné
Islam Bella Sibel (9.a), Jakab Zsófia (9.a), Király Piroska 11.a Országos elsősegély-ismereti verseny országos döntő 2. helyezés Stumpfel Zsoltné
Koós Botond (7.a), Tóth Levente Richárd (7.a), Fábián Panka (7.b), Németh Dóra (7.b), Németh Sára 8.a Országos elsősegélynyújtó verseny országos döntő 8. helyezés Stumpfel Zsoltné
Király Piroska (11.a), Szabó Anna (11.c), Antal Eszter (12.b), Sandle Joanna Grace (12.b), Tóth Dorina Anna 12.b Országos elsősegélynyújtó verseny országos döntő 9. helyezés Stumpfel Zsoltné
Király Piroska (11.a), Szabó Anna (11.c), Antal Eszter (12.b), Sandle Joanna Grace (12.b), Tóth Dorina Anna 12.b Országos elsősegélynyújtó verseny országos döntő ezüst minősítés Stumpfel Zsoltné
Koós Botond (7.a), Tóth Levente Richárd (7.a), Fábián Panka (7.b), Németh Dóra (7.b), Németh Sára 8.a Országos elsősegélynyújtó verseny országos döntő bronz minősítés Stumpfel Zsoltné
Islam Bella Sibel (9.a), Jakab Zsófia (9.a), Slemmer-Tölgyesi Anna Zsuzsanna (9.b), Horváth Natália Márta (9.c), Leszkóczi Sára 10.a Országos elsősegélynyújtó verseny városi döntő 1. helyezés Stumpfel Zsoltné
Mesteri Róza Anna (6.a), Hajdinák Réka (6.b), Imre Zóra (6.c), Stéger Babett (6.c), Tauker Sára Éva 6.c Országos elsősegélynyújtó verseny városi döntő 2. helyezés Stumpfel Zsoltné
Horgosi Patrik 6.b Tudásbajnokság: természetismeret megyei döntő 8. helyezés Stumpfel Zsoltné
Hajdinák Réka 6.b Tudásbajnokság: természetismeret megyei döntő 15. helyezés Stumpfel Zsoltné
Pintér Anna Sára 9.a Irinyi János országos középiskolai kémiaverseny megyei döntő 5. helyezés Szabó Bence
Mecséri Botond Ákos 9.a Irinyi János országos középiskolai kémiaverseny megyei döntő 6. helyezés Szabó Bence
Sarkadi Máté 9.c Irinyi János országos középiskolai kémiaverseny megyei döntő 1. helyezés Szabó Bence
Hanyecz Viktória 11.b Országos középiskolai tanulmányi verseny: biológia országos döntő 9. helyezés Szabó Bence
Papp Kristóf (6.a), Zsirai-Kiss Barnabás 6.a Famous Britons megyei angol projekt verseny megyei döntő 2. helyezés Szabó Benigna
Botz Botond Béla (7.c), Herczeg Huba (7.c), Gyuricza Bálint 8.c Haza, nemzet és nyelv műveltségi vetélkedő megyei döntő 4. helyezés Szabó Benigna
Németh Sára 8.a Országos angol nyelvi verseny megyei döntő 4. helyezés Szabó Benigna
Barczi Ágoston (5.a), Fülöp Borbála Anna (5.a), Hollósi Hédi (5.a), Ihász Zénó 5.a Bolyai anyanyelvi csapatverseny területi döntő 5. helyezés Szauer Ágoston
Pap Gergő 11.b Kazinczyról elnevezett „Szép magyar beszéd” verseny középfokú intézmények tanulói számára megyei döntő 1. helyezés Szauer Ágoston
Mayer Julianna 9.c Költészet napi városi kortárs versmondó verseny városi döntő 3. helyezés Szauer Ágoston
Rőthy -Gruber Péter 5.a nyelvÉSZ nemzetközi anyanyelvi tanulmányi verseny megyei döntő 16. helyezés Szauer Ágoston
Rőthy -Gruber Péter 5.a Országos József Attila mese-, vers- és novellaíró pályázat országos döntő különdíj Szauer Ágoston
Fullár Emma 5.a „Szép Magyar Beszéd” verseny megyei döntő 2. helyezés Szauer Ágoston
Hollósi Hédi 5.a „Szép Magyar Beszéd” verseny megyei döntő 5. helyezés Szauer Ágoston
Varga Bence Kornél 10.b Eötvös Loránd megyei fizikaverseny megyei döntő 2. helyezés Szilágyi Balázs
Pesti Patrik 9.b Eötvös Loránd megyei fizikaverseny megyei döntő 6. helyezés Szilágyi Balázs
Mecséri Botond Ákos 9.a Eötvös Loránd megyei fizikaverseny megyei döntő 8. helyezés Szilágyi Balázs
Csuk Emília 9.b Irinyi János országos középiskolai kémiaverseny megyei döntő 2. helyezés Takács László
Babós Andreas (11.c), Németh Keve Marcell (11.c), Novák Henrietta (11.c), Schütz Brúnó Péter 11.c Bolyai anyanyelvi csapatverseny területi döntő 3. helyezés Takács Marietta
Novák Henrietta 11.c Kazinczyról elnevezett „Szép magyar beszéd” verseny középfokú intézmények tanulói számára megyei döntő 2. helyezés Takács Marietta
Schütz Brúnó Péter 11.c Édes Anyanyelvünk nyelvhasználati verseny megyei döntő 1. helyezés Takács Marietta
Schatzl Johanna Dea 8.a Országos német nyelvi verseny megyei döntő 2. helyezés Takács Veronika
Schatzl Johanna Dea 8.a Országos német nyelvi verseny országos döntő 18. helyezés Takács Veronika
Bádi Stefánia (11.a), Csákváry Adél Júlia (11.a), Kiricsi Adél (11.a), Szalai Bence 11.a Bolyai anyanyelvi csapatverseny területi döntő 7. helyezés Tóth Péter
Szalai Bence 11.a Országos József Attila mese-, vers- és novellaíró pályázat országos döntő különdíj Tóth Péter
Németh Jázmin 7.a Tudásbajnokság: anyanyelv megyei döntő 5. helyezés Tóth Péter
Németh Jázmin 7.a Tudásbajnokság: irodalom, szövegértés megyei döntő 1. helyezés Tóth Péter
Szalai Bence 11.a Édes Anyanyelvünk nyelvhasználati verseny megyei döntő 3. helyezés Tóth Péter
Sisak Réka 7.a Hevesy György országos kémia verseny megyei döntő 8. helyezés Tőkéné Czvitkovics Szilvia
Tóth István 10.b Irinyi János országos középiskolai kémiaverseny megyei döntő 1. helyezés Tőkéné Czvitkovics Szilvia
Tóth István 10.b Irinyi János országos középiskolai kémiaverseny országos döntő 8. helyezés Tőkéné Czvitkovics Szilvia
Németh Viola 5.b Tudásbajnokság: természetismeret megyei döntő 7. helyezés Tőkéné Czvitkovics Szilvia
Czillinger Hanna 7.b Kosáry Domonkos történelemverseny országos döntő 2. helyezés Varga Zoltánné
Németh Dóra 7.b Kosáry Domonkos történelemverseny országos döntő 3. helyezés Varga Zoltánné
Jakab Máté 7.b Kosáry Domonkos történelemverseny országos döntő 11. helyezés Varga Zoltánné
Andor Sára Ágnes 8.b Kosáry Domonkos történelemverseny országos döntő 8. helyezés Varga Zoltánné
Németh Keve Marcell 11.c Országos középiskolai tanulmányi verseny: történelem országos döntő 7. helyezés Varga Zoltánné
Andor Júlia Anna 11.c Országos középiskolai tanulmányi verseny: történelem országos döntő 18. helyezés Varga Zoltánné
Budai Ádám 10.c Savaria országos történelem verseny megyei döntő 3. helyezés Varga Zoltánné
Serman Péter 10.c Savaria országos történelem verseny megyei döntő 5. helyezés Varga Zoltánné
Czöndör Krisztina Dominika 10.c Savaria országos történelem verseny megyei döntő 6. helyezés Varga Zoltánné
Németh Júlia 10.c Savaria országos történelem verseny megyei döntő 8. helyezés Varga Zoltánné
Sobko Diana 8.c Országos német nyelvi verseny országos döntő 6. helyezés Vargáné Lengyel Ibolya
Sobko Diana 8.c Országos német nyelvi verseny megyei döntő 3. helyezés Vargáné Lengyel Ibolya
Fülöp László Bence (9.a), Orbán Áron (9.a), Szabó Gergő (9.a), Tánczos Tamara 9.a Bolyai matematika csapatverseny területi döntő 18. helyezés Vargyas László
Orbán Áron 9.a Zrínyi Ilona és Gordiusz matematika verseny megyei döntő 10. helyezés Vargyas László
Andor Sára Ágnes 8.b Arany János magyarverseny országos döntő 5. helyezés Zelei-Kukor Sára
Hajdinák Réka 6.b Arany János magyarverseny országos döntő 9. helyezés Zelei-Kukor Sára
Janzsó Lilla (6.b), Kulcsár Amira Zsóka (6.b), Tóth Léna Gréta (6.b),Tüzes Hanna 6.b Bolyai anyanyelvi csapatverseny területi döntő 8. helyezés Zelei-Kukor Sára
Matyuga Diána (8.a), Andor Sára Ágnes (8.b), Hanyecz Dorina (8.b), Nemény Fruzsina Míra 8.b Bolyai anyanyelvi csapatverseny területi döntő 4. helyezés Zelei-Kukor Sára
Fodor Levente (8.a), Németh Sára (8.a), Schatzl Johanna Dea (8.a), Szabó Adél 8.a Bolyai anyanyelvi csapatverseny országos döntő 3. helyezés Zelei-Kukor Sára
Pájer Panka 9.a Implom József középiskolai helyesírási verseny megyei döntő 2. helyezés Zelei-Kukor Sára
Fülöp László Bence (9.a), Jakab Zsófia (9.a), Orbán Áron (9.a), Tánczos Tamara 9.a Nyelvmester Országos Levelező Helyesírási verseny országos döntő 3. helyezés Zelei-Kukor Sára
Tolvaj Levente (8.a), Komáromi Balázs 8.b nyelvÉSZ nemzetközi anyanyelvi tanulmányi verseny megyei döntő 2. helyezés Zelei-Kukor Sára
Kulcsár Amira Zsóka 6.b nyelvÉSZ nemzetközi anyanyelvi tanulmányi verseny megyei döntő 7. helyezés Zelei-Kukor Sára
Pass Bálint 6.a nyelvÉSZ nemzetközi anyanyelvi tanulmányi verseny megyei döntő 6. helyezés Zelei-Kukor Sára
Sándor Péter Barnabás 6.a nyelvÉSZ nemzetközi anyanyelvi tanulmányi verseny megyei döntő 2. helyezés Zelei-Kukor Sára
Hajdinák Réka 6.b nyelvÉSZ nemzetközi anyanyelvi tanulmányi verseny megyei döntő 1. helyezés Zelei-Kukor Sára
Galambos Zalán 6.b nyelvÉSZ nemzetközi anyanyelvi tanulmányi verseny országos döntő döntőbe jutott Zelei-Kukor Sára
Kádár-Király Dóra 6.a nyelvÉSZ nemzetközi anyanyelvi tanulmányi verseny országos döntő döntőbe jutott Zelei-Kukor Sára
Kádár-Király Dóra 6.a nyelvÉSZ nemzetközi anyanyelvi tanulmányi verseny megyei döntő 12. helyezés Zelei-Kukor Sára
Kis Botond 6.b nyelvÉSZ nemzetközi anyanyelvi tanulmányi verseny megyei döntő 17. helyezés Zelei-Kukor Sára
Hajdinák Réka 6.b nyelvÉSZ nemzetközi anyanyelvi tanulmányi verseny országos döntő 24. helyezés Zelei-Kukor Sára
Kádár-Király Dóra 6.a Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei helyesírási verseny megyei döntő 10. helyezés Zelei-Kukor Sára
Komáromi Balázs 8.b Tudásbajnokság: anyanyelv megyei döntő 1. helyezés Zelei-Kukor Sára
Tolvaj Levente 8.a Tudásbajnokság: anyanyelv megyei döntő 3. helyezés Zelei-Kukor Sára
Hajdinák Réka 6.b Tudásbajnokság: anyanyelv megyei döntő 2. helyezés Zelei-Kukor Sára
Pass Bálint 6.a Tudásbajnokság: anyanyelv megyei döntő 8. helyezés Zelei-Kukor Sára
Pass Bálint 6.a Tudásbajnokság: anyanyelv megyei döntő 6. helyezés Zelei-Kukor Sára

OKTV eredmények 2018 / 2019

Az idei tanévben is remekül szerepeltek diákjaink az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyeken.

Gratulálunk diákjainknak és felkészítő tanáraiknak!

Kincsek az arany tetején

(Görföl Jenő és Kovács László fotókiállítása a felvidéki bányavárosok középkori templomairól)

Bár a kitermelt nemesfém harmada a Magyar Királyságban bányabér címén az uralkodót vagy a földesurat illette meg, maradt mit a tejbe aprítani a felvidéki bányavárosok közösségének is.

A középkorban ez a vidék adta Európa arany- és ezüsttermelésének 30 %-át. Mára a bányák a legtöbb településen kimerültek, ám a városok megszentelt helyei őrzik a századok aranyporát: Körmöcbánya, Rozsnyó, Bakabánya, Libetbánya, Besztercebánya, Újbánya, Bélabánya sok száz éves templomai szerkezetükben az akkor élt mesteremberek imponáló szakmai tudását, szobraikban, festményeikben, szárnyasoltáraikban az alkotók művészi igényességét őrzik.

Görföl Jenő, a CSEMADOK országos titkára és Kovács László történelemtanár küldetésüknek tekintik, hogy eme – pillanatképekként rögzített –  stabil kincset mégiscsak mobilizálják. Mintegy két évtizede fotózzák Felvidék épített magyar örökségének emlékeit, s vándorkiállításaik első állomása – mint most is – mindig a Bolyai Gimnázium aulája.

A 20. századi építészeti megoldásokat kínáló kiállítótér Kocsis Zsolt tanár úr és a művészeti munkaközösség jóvoltából egy középkori templombelsőt imitál, ahol a magasba tekintve a látóhatárt gótikus hálós boltozat zárja le – vagy nyitja meg kinek-kinek hite szerint.

A nagy méretű, színes fotók kedvcsinálóként szolgálhatnak a jövendő 7-es évfolyamok számára, hisz a Határtalanul! program keretében Selmecbánya kihagyhatatlan úti céljuk lesz.

A kiállítást dr. Pál Ferenc, a Vas Megyei Levéltár főlevéltárosa nyitotta meg, hangulatát Szalai Bence 11-es diák gregorián Kyrie eleisonja és a végzős Doktorics Réka népdala tették még megélhetőbbé.

(A Felvidéki bányavárosok középkori templomai c. kiállítás május végéig látható a Bolyai Gimnázium aulájában.)

Kocsis Zsolt tanár úr fotói megtekinthetők a Galériában.

Tankönyvrendelés

Tisztelt szülők, kedves diákok!

Akik még nem adták le a tankönyvigénylő lapokat, erről az oldalról letölthetik.

Kérjük a tavaszi szünet utáni első napon (2019. április 24-én) leadni, mert csak a leadott, tankönyvlistán bejelölt könyveket tudjuk megrendelni. Aki határidőre nem adja le az igénylőlapot, annak egyénileg kell intéznie a tankönyvrendelését.

Köszönettel: a tankönyvfelelősök

Generációs csapdák

A Bolyais Esték újabb előadása
 
A Bolyais Szülők Egyesületének támogatásával valósult meg iskolánk legújabb előadássorozatának, a Bolyais Estéknek újabb programja. Vendégünk Steigervald Krisztán pszichológus, intergeneráció kutató volt.
 
 
Szülői, tanári és diák reflexiók:  Babós Andreas és Novák Henrietta Bányai Anna,  Gergó Judit,  Takács Marietta
Fotók: Czika László

Igényfelmérés étkezéssel kapcsolatos fejlesztéshez

Tisztelt Szülők!

Tájékoztatni szeretnénk Önöket, hogy a 2019. szeptemberi tanévtől kezdve az Eötvös Loránd Tudományegyetem a Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban az étkeztetéshez kapcsolódó befizetések és rendelések megkönnyítésére és kezelésére biztosítani fogja az ezzel kapcsolatos elektronikus, interneten történő kommunikációt.
Az e-Kréta alkalmazás szolgáltatásaival az erre szolgáló weboldalon – számítógépen vagy mobiltelefonon -, a bevezetést követően
• le lehet adni az étkezési igénynek megfelelő újabb időszaki rendelést;
• tájékozódni lehet az étkezési menükről, jogosultság szerint a megrendelt és fizetett időszakokról;
bankkártyával vagy SimplePay alkalmazással az eszközön keresztül lehet fizetni az étkezésért, elkerülve az intézményen belüli sorban állást;
• a befizetésről a visszajelzés azonnal visszaigazolásra kerül;
• betegség, távollét esetére közvetlenül le lehet mondani az érintett időszakra az étkezést,
nem kell személyesen bemenni az intézménybe ehhez.
A fent jelzett lehetőségekkel kapcsolatosan szeretnénk kérni a Tisztelt Szülőket, hogy 2019. március 27-ig az alábbi űrlap egyszeri kitöltésével jelezzenek vissza felénk, segítsék munkánkat!

Űrlap kitöltése

Közreműködését köszönjük!
ELTE Központi Gazdasági Hivatala

„Emelkedj magasba, kis haza”

(Március 15. 2019-ben)


Jövőt, múltat hurkolt a jelenbe tanulóink élőzenével és énekhanggal kísért izgalmas, felkavaró műsora, amelyet nemzeti ünnepünk tiszteletére elsőként az iskolaudvaron, másodjára – a város nagyközönsége előtt - a Március 15. téren adtak elő.
Ahol a lajbi meg a kalap bolyais pelerinné és nyakkendővé, a csizma elegáns cipővé válik, nem hökkenhetünk meg, ha Kölcsey, Petőfi, Pósa Lajos korhű gondolatait Szép Ernő, Weöres Sándor, Juhász Ferenc szavai követik, s Bródyé és Majkáé. Merthogy az ünnep mindenkié, aki azt magáénak vallja: határokon innen és túl – határtalanul.
A végig a színen lévő bőrönd ráerősít elődeink intésére: a szabadság nem egyszer, valamikor, dicső és nagyra becsült hősök által kivívott kiapadhatatlan örökség, hanem folytonos figyelemmel óvott, újra-meg újra felismerendő, kiharcolandó, megvédendő lételemünk.
A márciusiakat vezérlő hit, remény, elszántság, építő erő egységét felidézni a késői utódok legnehezebb feladata – hangzott el végszóként az Isten áldását kérő záródal előtt. A bolyais diákok 171 év múltán e küldetést teljesítették.
A műsort összeállította és rendezte Pilnay Sándorné, közreműködtek Bánó Zoltán egyetemi hallgató és a Bolyai Gimnázium tanulói: Sisak Réka, Kiss Gergely (7. évfolyam), Csordás Dávid, Gaján Réka, Mikl Péter, Tánczos Tamara, Saly Veronika, Tóth Esztella (9. évfolyam), Magyar Anna, Herczeg Réka, Sandle Nátán, Ferenczy Gergely (10. évfolyam), Szabados Laura, Varga Bálint (11. évfolyam), Feiner Róza (12. évfolyam).

Ideiglenes felvételi jegyzék

Kedves Diákok, kedves Szülők!
 
Honlapunkon közzétettük az ideiglenes felvételi jegyzéket.
A rangsorok a Szülőknek/Beiskolázás menüben érhetők el.
A végleges értesítést a felvételről vagy az elutasításról április 30-án kapják meg a felvételizők.

A Bolyais Esték újabb előadása: Generációs csapdák

Vendégünk: Steigervald Krisztián intergenerációs tanácsadó

Az előadás időpontja: 2019. március 20., szerda 17 óra
Helye: iskolánk díszterme
Az előadás a Bolyais Szülők Egyesülete szervezésében. támogatásával valósul meg, megtekintése ingyenes.
 
Ismertető a programról:

Generációs csapdák

 A fiatalok elmennek, de ha itt vannak, akkor is olyanok, mintha egy másik dimenzióban élnének. Ismerős a panasz? Sok cégnél igen. Tipikus generációs csapdáról van szó, amin nem segít a letolás. Magunkat és a többi generációt is meg kell érteni ahhoz, hogy a szükséges együttműködés gyümölcsöző legyen és megálljon az elvándorlás. Erre a felismerésre épít üzletet a generációs fluktuációmenedzsment modelljét kidolgozó Emocionális Marketing Kft., melynek alapító ügyvezető igazgatója Steigervald Krisztián. Néhány tudományos év után 8 évig dolgozott vezetőként a GfK-ban, majd 2011-ben megalapította saját tanácsadó és piackutató cégét, az Emocionális Marketing Kft-t. A cég az elmúlt 7 évben több mint 100 multinacionális cég sikeres partnere volt. Krisztián egyedülálló módon mind a 6 ma élő generációval foglalkozik üzleti szinten is, a cégeknek marketing és HR témában ad tanácsokat, tart intergenerációs tréningeket, fókuszcsoportokat, előadásokat és csapatépítő napot.

 

Az előadó így ajánlja a programot:

"Az utóbbi 50 évben jelentősen megváltozott a világ. Az élet kaotikusabb lett, az idő "felgyorsult", a jövő kiszámíthatatlanná vált, és nem csak a digitalizáció miatt, számtalan változáson mentek keresztül a nemzedékek. Úgy tűnik, nincs többé közös értékrend, egyre nagyobb a megosztottság. És a legkönnyebb a másikra (fiatalabbra, idősebbre...) "fogni" az okokat. Mindenki hibás, csak mi nem.
Ma este azt járjuk körbe, hogy mi is történt az elmúlt évtizedekben. Kiben mi csapódott le, milyen "generációs csapdák" irányítják a gondolkodását, életét - azért, hogy esélyt tudjunk adni a másik és így egymás megértésének.
Izgalmas, huszonegyedik századi beszélgetésre lehet készülni."

Keringő 8 keréken

Ha előtted egy medúza, mögötted egy űrhajós, jobbra egy angyal, balra pedig Piroska halad az ő farkasával, miközben tekinteted elismerően megpihen az egyre közeledő Kaszás és Joker rémisztő arcvonásain, az két dolgot jelenthet: vagy a Vidám Park körhintáján ülsz, vagy az ötödikes évfolyamfarsang kavalkádjába kerültél.

Az a-s, b-s, c-s gyerekek és osztályfőnökeik, napközis tanáraik, társosztályfőnökeik szinte teljes létszámban jelmezbe bújtak,  s kora estig játszottak, táncoltak a díszteremben – a mókát csak a falatozás szakította meg a tantermekben berendezett osztálybüfékben.

A gyerekek először az iskolájukkal kapcsolatos állításokról döntötték el, igazak, vagy sem: azt mindenki tudta, hogy a főbejárattal szemben farsangoló papírállatok között egy kaszáspók is látható,  s hogy az „A” szinten kialakított természettudományi labor felirata nem „izgalmas”, hanem „kíváncsi természet”, de például a Bolyai János szobrát takaró lepel elhelyezkedése már csökkentette a játékban maradók létszámát. A kvízkérdések után Petőfi Sándort idézték meg a résztvevők a János vitéz első énekének közös szavalásával. Később a Most mutasd meg! szabályait követve a tanárok közmondásokat mutogattak el saját osztályaiknak. Jó volt látni azt is, ahogy a reflexeket élesítő feladatban az egyre kisebb életteret nyújtó polifoamszigetekre segítették egymást a gyerekek. A lufitánc alatt tetőfokára hágott a hangulat, hiszen nem mindennapi látvány, amikor Nyuszi és Nyuszivadász a homlokuk közé szorított léggömbbel twistelnek, s a magasba tartott kezeik közt lévő léggömbbel keringőző Görkorcsolyás lány – Légyölő galóca kettőse is egyedi látványt nyújtott. A játékok szünetében a farsangolók Fortunához járulhattak, s sikeres 6-os kockadobás után szerencse istennőjének bőségszarujából (amelyet a D.Ö.K. töltött meg finomságokkal és apró ajándéktárgyakkal) vehették ki nyereményüket.

A buli végén a hangorkánt egy köszöngetős játék simogatta csenddé, s a szervező tanárok eme ritka pillanatot megragadva búcsúztak el a jókedvű gyerekseregtől.

 Az 5. évfolyamos osztályfőnökök, társosztályfőnökök és napközis nevelők

Galéria

Gyerekre szabva

„Egy Hollandiában élő gyermek átlagosan 3 hónapos korában kerül be a bölcsődébe, majd 4 évesen az általános iskolába .” Elsőként ezzel a meglepő információval szembesültek azok a kollégák, diákok és szülők, akik részt vettek a Bolyai esték sorozatának negyedik előadásán.


Rákóczi Judit napközis nevelő megállapításait 11, a holland közoktatásban eltöltött esztendő hitelesíti. Lendületes előadását nemcsak öltözéke (az uralkodóház oranje-ja kékkel kombinálva) és a dekorációként hozott tulipánok színesítették, hanem apró életképek is: Németalföldön még a királylányok is állami iskolában tanulnak; amikor kisbaba születik, akkor egyidejűleg egy apuka is: így aztán a családfők is otthon maradhatnak két hetet a nagy esemény után; az iskolába kerékpárral járnak a gyerekek, s az esti közös főétkezés a családokban szent és sérthetetlen.
A közoktatás rendszere számos ponton mutat eltérést a miénktől – a legfontosabb talán a gyakorlatot előtérbe helyező, saját tempóban történő ismeretszerzés lehetősége, a különórák és versenyeztetés nélküli, gyermekibb élet lehetősége, s a közéletre való nevelésnek (véleménynyilvánítás, szavazás, önkéntesség) a mindennapokból sarjadó természetessége.
Az individuálisnak vélt nyugati modell egy fontos ponton mégis befolyásolja az egyén életét: az iskolák a diák 4 éves korától folyamatosan vezetett és dokumentált, sok szempontot figyelembe vevő személyiségfejlődési anyagának ismeretében jelölik meg a továbbtanulásra javasolt intézményeket – s ettől eltérni a szülő vagy a gyermek egyéni óhajától függetlenül nem nagyon szokás.
Szóba kerültek az ottani jó gyakorlatok átvételének lehetőségei, a holland egyetemeken való továbbtanulás lehetőségei: valóban gondolatébresztő, vitaindító előadásnak lehettünk részesei, melynek jó néhány eleme meghonosításra érdemes.

Galéria

Szülői-nevelői bál

 

Bolyais siker a városi gólyaavatón

Január 31-én nyolcadszor rendezték meg a városi gólyaavatót az AGORA - Művelődési és Sportházban. Kilenc, a saját iskolájában szervezett gólyaavatón nyertes kilencedik évfolyamos osztály vett részt a vetélkedőn. Iskolánkat a 9. c csapata képviselte, akikhez csatlakoztak más osztályokból is diákok, a nézőtéren pedig szép számú bolyais támogatta versenyzőinket. 
Tanulóinknak előzetes feladatként a Mézga család meséje jutott, ebből a témából kellett rövid produkciót, plakátot és menüt tervezni. Rendkívül szoros versenyben  - tovább őrizve a hagyományokat - sorozatban negyedik alkalommal is a Bolyai Gimnázium nyerte a vetélkedőt!
 
A gólyaavatóról szóló képes beszámolók itt tekinthetők meg:   vaol.hu   nyugat.hu 

Anonim tanárok, könnyek és a leggyakoribb szó

Szalagavató a Bolyaiban 2019. január 26.

Megőrizve megújítani. Minden hagyományápoló vágyott célja ez. A szalagavatók sokéves rendje szerint feldíszített aula, büfé és tornacsarnok várta a végzős diákok családtagjait, barátait az iskolában megrendezett ünnepen. A három osztály zenés bevonulását előbb a diákok, majd tanáraik szalagjának feltűzése követte.
Az évfolyam nevében megszólaló Csóka Tibor osztályfőnök (12.a) kimerevített pillanatképként értékelte az eseményt, amely egész életében elkíséri az est résztvevőit, s arra biztatta tanítványait, hogy bízzanak magukban és mindabban, amit szüleiktől és az iskolától kaptak.

Mégis, mi az, ami egymás felé tereli és összetartja a diáklét – életkorok, ízlések, korlátok és szabadság, célok és vágyak ellentéteitől mindig robbanásra kész – szentháromságát: Szülőt, Gyermeket, Pedagógust? A válaszért az osztályfőnöküktől búcsúzók egyike Pál apostolhoz fordult: a szeretet, ami sosem múlik el – érzelemtől és értelemtől vezérelt tetteinknek sorozata.
Az iskola végzős osztályai humoros kerettörténetbe ágyazott, rengeteg készülést kívánó, igényes táncprodukciókat is magába foglaló revüvel szórakoztatták közönségüket és egymást.
A 2019. évi szalagavató legnagyobb újítása mégsem a profi videós trükkök, hibátlan szövegmondás, frappáns gegek voltak, hanem az az érett gondolkodás, ami az én helyett az ő és a mi létjogosultságát is észrevette és megjelenítette. A kamasz-és ifjúkor küszöbén állva ide-oda kacsintva hol diákszemmel, hol tanáraik szemszögéből villantották fel a bolyaisok hétköznapjait, konfliktusait és ünnepeit.
Hiszen az Anonim Tanárok terápiás gyűlésein a diákjaik érdeklődésének hiánya és órai magaviselete miatt letargiába esett tanerőket jelenítették meg, de ők voltak azok is, akik a világűrbe is képesek voltak elutazni, hogy tanáruk elveszettnek vélt boldogságát megtalálják. Felvillantották az osztályon belüli világnézeti (értsd: bioszos-töris) és az a-s, b-s, c-s ellentéteket, a műsor végjátékában mégis egymást átölelve énekelték száz torokból, hogy: „Azért vannak a jó barátok, hogy az eltűnt boldogságot visszaidézzék egy fázós alkonyon.”

A vacsorát követően sokadik arcukat megmutatva elegáns keringőt lejtettek a párok, majd a kisgavallérok édesanyjukkal, a kiskisasszonyok pedig édesapjukkal léptek a parkettre. Az estet a Spektrum együttes hatalmas bulija zárta.

S hogy a leggyakoribb szó?
Nos, az a KÖSZÖNJÜK volt.

 

Képgalériák: nyugat.hu  vaol.hu 

2024.12.05.
Adventi kirándulás Ausztriában (idegen nyelvi munkaközösség)
2024.12.08. - 2024.12.14.
Tiroli sítábor
2024.12.18.
Tehetségnap
2024.12.19.
Bolyai nap
2024.12.19. 16:00 -
Karácsonyi koncert (Székesegyház)
2024.12.21. - 2025.01.05.
Téli szünet
2025.01.14.
Osztályozó és nevelési értekezlet (1-4. évfolyam)
2025.01.15.
Osztályozó és nevelési értekezlet (5-8. évfolyam)
2025.01.16.
Osztályozó és nevelési értekezlet (9-12. évfolyam)
2025.01.17.
Az első félév vége